A virágküldés évtizedek óta az egyik legjobb érzelem kifejező eszköz!
Használja bátran virágküldő szolgáltatásunkat akár belföldön, akár külföldön tartózkodik, hazai és nemzetközi virágküldő szolgálatunk segít közelebb kerülni szeretteihez!

Kosár A kosár üres.

Dalai Láma, Budapest
2010. szeptember 18-19.



Büszkék vagyunk munkatársunk, Agócs Judit virágkötő mester munkájára!

Köszönjük szépen Őszentsége a Dalai Lámának, hogy az otthonától oly távol eső hazánkba eljött, tanított és megáldott bennünket. Köszönjük szépen a látogatóknak - a hallgatóságnak - akik jelenlétükkel és figyelmükkel lehetővé tették e ritka és becses esemény létrejöttét. Köszönetet mondunk minden segítőnek, szervezőnek, önkéntesnek, aki munkájával segítette a sikeres lebonyolítást.

Őszentsége előadásait 22.000-en látták a helyszínen, illetve 54.764-en az internet közvetítésével. Az internetes számadat természetesen nem pontos, hiszen nem tudhatjuk, hányan nézték egy-egy gép előtt. Így óvatos becslés szerint is több mint 100.000-en látták Őszentségét és hallották szavait az egész világon.

Őszentségét idézve: "Az esemény érdemei megoszlanak az összes résztvevő között". Ez azt jelenti, hogy függetlenül attól, ki milyen szerepben vett részt, mindenki - előadó, hallgató, segítő - egyformán részesül abban a mérhetetlen érdemben, avagy áldásos szeretet-energiában, amely e minden várakozást felülmúló nagyszabású esemény során életre kelt. Végezetül, a résztvevők mindezt a végtelen érdemet felajánlották a világ összes lénye javára, így az egész világ részesévé vált e hatalmas jótéteménynek.

Őszentsége a Dalai Láma mindennel elégedett volt, nagyon sikeresnek ítélte meg a rendezvény szervezését és lebonyolítását, és az újabb meghívásunkra határozott nyomatékkal válaszolta, hogy hamarosan visszatér hozzánk. A látogatás Szervező Bizottsága folytatja munkáját az elkövetkező látogatás szervezésére.

Dalai Láma

"Ne siránkozzanak!" - mondta a Dalai Láma a Parlamentben

Kerek tíz esztendeje annak, hogy Őszentsége, a XIV. Dalai Láma utoljára Magyarországon járt és tanítást adott. A magyar buddhista közösség számára nagy öröm és megtiszteltetés, hogy tíz év után újra vendégül láthatta Őszentségét, a Dalai Lámát, aki egyben korunk egyik legkiemelkedőbb spirituális vezetője is.

Őszentsége évek óta rendszeresen tart előadásokat és ad buddhista tanításokat a nyugati országokban. Ezek a programok rendszerint két részre vannak bontva: a buddhista elméletben nem jártas laikus közönségnek szóló úgynevezett "nyilvános tanítás"-ra és a buddhista fogalmakban, gyakorlásban jártasabbaknak szóló "buddhista tanítás"-ra. Ezeket rendszerint kiegészíti egy, a tibeti buddhista hagyomány és gyakorlás szerves részét képező speciális esemény, a "meghatalmazás", vagy "áldás".

TANÍTÁS: Őszentségét, a Dalai Lámát a buddhisták buddhaként tisztelik. Szemükben ő megvilágosult, szent ember, aki napjaink kimagasló szellemi nagymestere, a Belső Ösvény legmagasabb tanításainak birtokosa és megvalósítója. Bölcsessége és határtalan szeretete révén közvetlen, bensőséges, mélységes kapcsolatban áll a természet erőivel, melyek a külső környezetünkben és bensőnkben - testünkben, lelkünkben, szellemünkben - működnek.

ÁLDÁS: Amikor Őszentsége áldást ad, tökéletesen azonosul legbensőbb természetével, a Szeretet és Együttérzés Buddhájával, akinek ő a megtestesülése. Ebben az állapotban, amely a végtelen szeretet természetes és kifogyhatatlan áradása, rendkívüli pozitív hatást gyakorolhat mindazok lelkére, akik a szeretetét nyitottsággal és őszinte odaadással fogadják. Az áldáson résztvevők nyitott szíve és Őszentsége Bölcsesség-Tudata eggyé olvadhat a legmélyebb szintű bizonyosság, szabadság és boldogság tapasztalatában. Vannak, akik ezt a lelki-szellemi találkozást erőteljes élmény kíséretében élik meg, de vannak olyanok is, akik egyszerűséget, nyugalmat éreznek. Az áldást minden résztvevő megkapja, függetlenül az érzésektől. Sokak számára az áldás felismeréseket hoz, tisztább fényben látják önmagukat és az életüket. Az áldás egyetemes természetű, mindenki részt vehet rajta, vallástól és világnézettől függetlenül. Az egyetemes emberséget szólítja meg bennünk a legbensőbb, legmélyebb szinten. Felkelti és megerősíti legalapvetőbb természetünket, amely a feltétel nélküli jóság és az igaz emberség. "A harag, a gyűlölet és a félelem olyan emberi érzelmek, amelyek fizikailag felemésztik a szervezetet, betegséget okozhatnak" - Dalai Láma

Az a hatalmas megtiszteltetés érte Agócs Judit virágkötő mester kollégánkat - több, mint 30 éve dolgozik a virágkötő szakmában -, hogy ő készíthette a csodálatos asztaldíszt Őszentsége Parlament béli fogadására.



Láma


Láma


Láma


Láma


Láma


Láma