Anyák napja

Az Anyák napja világszerte ünnepelt nap, melyen az anyaságot ünnepeljük. Magyarországon ez a nap május első vasárnapjára esik, de ez országonként eltérő. Ezen a napon ünnepeljük és köszöntjük az édesanyákat, nagymamákat, keresztanyákat. Szeretetünk, köszönetünk, hálánk kifejezésére mi más lehetne alkalmasabb, mint a virág.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére.

Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.

A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második  vasárnapjára esik.

 

  • február második vasárnapja: Norvégia
  • március 8.: Afganisztán, Bulgária, Szerbia
  • március 21., a tavasz első napja: az arab világ legtöbb országa (például Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia)
  • május első vasárnapja: Dél-afrikai Köztársaság, Litvánia, Magyarország, Portugália, Spanyolország, Románia
  • május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Peru, Svájc, Szlovákia, Tajvan, Törökország
  • május 10.: Latin-Amerika legtöbb országa (például Guatemala és Mexikó), Hongkong, India, Malajzia, Pakisztán, Szingapúr
  • május 26.: Lengyelország
  • május utolsó vasárnapja: Franciaország, Marokkó, Svédország
  • június második vasárnapja: Luxemburg
  • október harmadik vasárnapja: Argentína
  • december 8.: Panama